2011. 06. 28. (kedd)
Az üvegrács még mindig a szétkent baracktól illatozik, de már kezdem unni, hogy egyfolytában érzem. Azért a jóból is megárt a sok... Ezen átlépve pedig ma megtudtam az igazságot rólam és a vetélytársamról, aki pedig nem holmi ellenfél, hanem az új lakótársam. Csak még nem lakik itt. Szóval a történet úgy néz ki, hogy drága gazdám vidéken üdül, közben talált a meggyfán egy pont olyan egyént, mint én vagyok. Azt hallottam, mindenben hasonlítunk: egyfolytában mászkál (na nem mintha én hiperaktív lennék, vagy ilyesmi) sokat eszik (és sokat is kell takarítani utána) és olyan csini, mint én vagyok. Ennek kimondhatatlanul örülök, sőt, már alig várom, hogy beköltözzön. Persze, ez körülményes lenne Andi nélkül... Jó, nem várom, hogy üvegestül guruljon idáig - mármint Jázmin -, de azért csipkedhetné magát. Utálok várni. Főleg, hogy Al semmi életjelet nem ad magáról. Oké, oké, tudom, hogy csak alszik, de állandóan azt hallom, hogy 'nem halt meg? Hogy bírja ilyen sokáig?' Ó, ha tudnák, hogy mi, csigák akár hat hónapig is képesek vagyunk téli álmot aludni anélkül, hogy a szívverésünk és a légzésünk leállna. Na, ezt csinálja utánunk bárki! De azért remélem, hogy drága testvérem nem azt tervezi, hogy már most nekiáll annak a bizonyos téli álomnak...
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése