2011. 06. 04. (szombat)
Azt mondják, új hely, új szokások. Ennek örömére mától naplót fogok írni. De kezdjük az elején. Egy zajos piacon ébredtem, még jó, hogy legalább annak a virágnak a tövében, ahol tegnap elaludtam. Ha jól emlékszem, a részeg emberekkel is gyakran megesik az ilyen, de én nem ittam egy kortyot sem, és ember sem vagyok. Csigának születtem.
Visszatérve a tartózkodási helyemre, az első gondolatom az volt, hogy jó lesz reggelire, és már éppen kezdtem volna nekiállni a leveleknek, mikor földrengés tört ki. Szerencsére, kiváló mozgáskoordinációval rendelkezem, így nem esett nehezemre egy helyben maradni. Meg aztán, minek is rohanjak, az ennivaló nem szalad el.
A földrengést átmeneti sötétség követte és kihasználva a helyzetet, kétszer annyit ettem, mint illett volna. Úgysem látja senki, különben is, falánk vagyok, beismerem. Már épp a levél végénél jártam, mikor újra napra kerültem és hirtelen valami emelni kezdte a házam. Szidtam is a környező fűszálakat, hogy miért kell elsodorni az asztalomtól, de körbenézve nem láttam egyetlen egyet sem belőlük. Ami azt illeti, a piacot sem láttam. És a virág is eltűnt a szemem elől. Na, mondom, itt a világvége.
Kissé szerencsétlenül lógtam lefelé. Utálok repülni, mert ilyenkor felkavarodnak a belső részeim. Elég kellemetlen helyzet. Aztán letettek egy lapátra, amiről lemásztam, de visszatettek rá. Vándorútra indult velem: végig a folyosón, le a lépcsőn, ki a szabadba. Beugrott még néhány fűszál is, majd sok-sok kilométer után (amit nekem megtenni legalább három évbe telt volna) tanácstalanul megálltunk. Talán a törött házamat bámulták, nem tudom pontosan. Már kezdtem feszengeni, amikor a lapátvivő sarkon fordult, s be a házba, fel a lépcsőn, végig a folyosón (iszonyatos ez a sebesség, kész Forma 1). Ezúttal egy zöld ládába kerültem, de ez legalább nem repült. Eszembe jutott, hogy visszamegyek a maradék levélért, és rohanni kezdtem. Elérve a láda tetejét nézek jobbra, nézek balra, virág sehol. Ekkor a lapátvivő kóbor szellem megint megjelent. Hozott egy üvegládát és látom ám, megy bele a virágföld, a reggelim, meg még néhány ehető dolog. Engem is odapakolt a maradék mellé, majd a kóbor szellem becsukta az ajtót az üvegláda tetején.
Itt ragadtam. A levelek és gyümölcsök szépen elfogynak, nekem meg annyi. Sőt, ha ez még nem lenne elég mára, a folyosóról a szobába kerültem. Mondhatom, szép kilátások. Az persze vígasztal, hogy háromhavi étel adagot kaptam. Az eper volt a legfinomabb.
Amikor lenyugodtak a kedélyek, aludtam egy nagyot, és estefelé arra ébredtem, hogy esik az eső. Furcsa volt, hogy a szobában hogyan eshet felhők nélkül, de hát feltételeztem, hogy a kóbor szellem ember, azok meg sok érdekes dologra képesek. Gondoltam, ha már felébresztettek, iszok, meg körbenézek. Nem tetszett a virágföld, tiszta sár lettem tőle, főleg, hogy kétszer felborultam. Inkább felköltöztem az üvegre, az tiszta is, sima is, meg fényesebb. Jó lesz végre aludni egyet, aztán majd meglátom, hol ébredek. Talán az egész mai napot csak álmodtam…
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése